Ezzel a programmal is a már sokat említett ESA/GTTP továbbképzésen ismerkedtem meg. A European Hands-On Universe (EU-HOU) honlapjáról ingyenesen letölthető, Java alapú program.

A File és Edit menüpontok alatt a szokásos dolgokat találhatjuk (Nyitás, Mentés, Nyomtatás, Másolás, Kivágás stb...). Sok olyan parancs van, amiről első ránézésre minden gyakorlott felhasználó rögtön tudja, hogy mire való. Ezekről nem beszélnék. Néhány, a programra jellemző felhasználást emelnék csak ki.
A SalsaJ-vel mindenféle képfile-okat lehet megnyitni, lehet vele szerkeszteni, analizálni. A csillagászatban elterjedt, a rádióteleszkópokkal készített file-ok kiterjesztése FITS, azaz fts. Ez lényegében annyival több egy gif-nél, hogy rengeteg adat van a képről, amit az Image>Show info... pontban nézhetünk meg. Kiolvashatjuk itt, hogy mivel, hogyan, mikor, mennyire, milyen színű szűrővel, mekkora páratartalom mellett készült a kép..stb. Talán még a készítő szeme színe is bele van írva.

Az Image utolsó menüpontja a Lookup Tables. ez megmutatja, hogy a fényerősség és a színnek mi a kapcsolata.

A Stacks menüponttal egymásutáni képeket rakhatunk össze kis mozgóképpé, amit aztán akár avi formátumba is elmenthetünk. A fekete lyukról írt régebbi poszt mozgóképe is ezzel az eljárással készült.

Szerintem az egyik leglátványosabb dolog, amikor három különböző (piros, zöld és kék) színszűrővel készült képet összeillesztünk egy színes képpé. Ezt úgy tehetjük meg, hogy miután megnyitottuk a három alap fits file-t, javítottunk a kontrasztjukon, akkor az Image>Color>RGB Merge parancsot indítjuk el. Ekkor kéri, hogy melyik file melyik színszűrővel készült, amit ugye a Show info-ban tudhatunk meg, majd el is készíti a képet nekünk. Ezt a három folyamatot összemontíroztam eggyé. Ez tipikusan olyan dolog, amivel szerintem bárki szívesen foglalkozna fizika órán.
Végezhetünk egyszerű méréseket is a SalsaJ használatával. Megmérhetjük kráterek, napkitörések, galaxisok, holdak nagyságát, területét. Mindezt az asztalon lévő Line Tool (és Rectangular Tool) segítségével. Amit akarunk, arra kihúzzuk, mint egy centit. Az Analyze>Mesure menüt kell megnyomni minden egyes mérés után. Az adatokat pixelben kapjuk. A pixel és hosszúság közötti kapcsolatot pedig a már ismert Show info alatti adattengerből bogarászhatjuk ki. Szerintem ez ideális mérési feladat kicsit jobban érdeklődő diákok számára.
Ha bármit megnyitunk a SalsaJ-vel, akkor az új ablakokat ad ki az Asztalra. Ez a fajta szemetelés engem néha zavar, bár a Window menüpont segít a programhoz tartozó ablakok elrendezésében, de azért ebből volt már nekem zűröm...véletlenül nyitva maradt egy ablak, ami teljesen különbözött azoktól, amiket be akartam gyűjteni egy mozgóképbe. Sehogy se csinálta meg nekem a mozgóképet. Mire rájöttem....na, tehát erre figyelni kell.

Legyen ennyi most ízelítőül a programról. Nekem nagyon tetszik. Egyszerű, könnyen kezelhető, gyors, és az eredmény látványos.
Az EU-HOU oldalán találhatóak középiskolásoknak szánt mérési feladatok: krátereket mérhetünk, fekete lyukat kereshetünk, galaxisok nagyságát mérhetjük meg, elkészíthetjük saját HR diagrammunkat is. A részletes leírások mellett megtalálhatóak a szükséges fits file-ok is.
Ha pedig csak szép képeket szeretnénk készíteni? (Például Valentin-napra...he-he) Akkor honnan szerezhetünk ilyen jó kis fits file-okat?!
Vagy készítünk saját magunk rádióteleszkóppal (erről majd később írok), vagy mások képeit tölthetjük le.

- Talán a legjobb gyűjtemény a Faulkes Telescope archívumáé. Itt akár névre, típusra, szűrőkre is kereshetünk.
- Az Observatório Astronómico portugál oldalon pedig találhatunk képeket a Napról. Állítólag más képek is kinyerhetőek innen, nekem még nem sikerült.
- Mindenféle képeket kaphatunk gif és fits formátumban a MicroObservatory-tól ömlesztve. Ha nagyon "vendégek" vagyunk a témában, akkor készítsük el a képünket itt, és elküldik nekünk emailen.
Remélem a programmal ismerkedőknek hasznos bejegyzés volt a mai. Akik pedig csak kedvtelésből járnak errefelé, remélem ők sem bánták ezt a kissé szárazabb bejegyzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése